Get Adobe Flash player

Új szolgáltatás!!!!

Esemény naptár

 ◄◄  ◄  ►►  ► 
október 2018
H K Sze Cs P Szo V
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Oldalainkat 4 vendég és 0 tag böngészi

Legújabb tagok

  • ttkatalin
  • Ancsa0124
  • Artnaty
  • szaboka79
  • kissgeza80
  • lindzi75

Ha az összes, vallásban és ideológiában hívő ember hitét megvizsgáljuk, azt tapasztaljuk, a halállal kapcsolatban lényegében háromféle válasz létezik:

  • Az emberiség egyharmada nem hisz a halál utáni létben, életben. Úgy gondolja, az egyéni élet a születéssel kezdődik, a halállal végződik, se előtte, se utána nincsen semmi. Ez a felfogás nagyjából takarja a materializmus fogalmát.
  • Az emberiség második harmada nem hisz a születés előtti életben, ugyanakkor hisz a halál utáni életben, abban mennybéli vagy pokolbéli létet tételez, mely lét, állapot a földi élet erényei, bűnei nyomán, jutalmazásként vagy büntetésként következik be.
  • Az emberiség harmadik harmada hisz mind a születés előtti, mind a halál utáni életben, hisz a lélekvándorlásban, illetve reinkarnációban.

Reinkarnáció, lélekvándorlásA reinkarnáció szó szerint "ismét húsba hatolást" jelent, RE = ismét, IN = bele, CARNO= hús. A reinkarnációba vetett hit abból indul ki, hogy az ember halálakor valódi élete nem alszik ki, csupán a testét veti le a lélek, illetőleg a szellem. A földi életre a túlvilági "köztes lét" következik. Ez a "köztes lét" bármely tetszőleges ideig tarthat, de olyan eset is lehetséges amelyben a reinkarnáció azonnal a halál után bekövetkezik. A "köztes lét" befejeztével, amely ismétlem, tarthat földi mércével mérve akár évekig, évszázadokig is, a régi személyiség, a lélek, a szellem új testbe költözik. Az új létforma lehet emberi, állati, növényi vagy akár anyagi (kristály, stb.) is, attól függően, előző létformájában hogyan élt a "személy", hogyan teljesítette létformájának követelményeit. Az evilági és túlvilági élet úgy váltja egymást, mint nappal az éjt mindaddig, míg a lélek el nem éri a tökéletességet, a Nirvánát. A Nirvána óind szó, kioltódást, kialvást jelent. A buddhizmusban eredetileg a személyes tudat kialvását, az "Én" végét, minden féle földi vágy, sóvárgás, tévelygés befejeztét jelentette. Ebből lett aztán a későbbiek során a szamszara kialvása. Mi a szamszara? Szintén óind szó, jelentése vándorlás. Szamszara az újra születések kereke, amely folyton-folyvást forog, a "lelket" minden földi tartózkodás után a túlvilágra viszi, majd az ottani "nyugalmi szünet", azaz "közteslét" után ismét egy újabb inkarnációba hozza vissza mindaddig, míg be nem következik az az állapot, amely lehetővé teszi a Nirvánába való jutást. A hinduizmusban a "Nirvána" az egyéni lélek feloldódását jelenti az Abszolutumban. A Nirvána sem a buddhizmusban, sem a hinduizmusban nem a teljes ürességet, a tudat elvesztését, az egyéniség kialvását jelenti, sokkal inkább az egoizmus megszűnését, az abszolút tökéletességet, az eggyé válást a tökéletességgel, a minden hibától megtisztult boldogságot értik alatta.

Miért nem emlékeznek általában az emberek előző életükre?

Miért van az, hogy aránylag nagyon kevesen emlékeznek az előző életükben velük történtekkel? Miért nem tudjuk tudatosan emlékezetunkbe idézni és hasznosítani az előző reinkarnációinkból származó eredményeket, tapasztalatokat? Az első ilyen válasz, igenis emlékezünk előző életünkre. Nem felejtettük el teljesen, a róla, belőle való emlékeink el vannak rakározva és hozzáférhetőek. Spontán is feltünhetnek, például álomban, az előző élet töredékképeiként. Bizonyos cselekvések, tárgyak is felidézhetik emlékeinket. A hipnózis direkt módszer, amelynek segítségével a "kísérleti" személy visszavezethető egészen a születésig, sőt azon túlmenően is, előző inkarnációiig is. Ha elég kitartóak és türelmesek vagyunk, állandóan gyakorolt tudat-kontroll és meditáció segítségével közvetlen kapcsolatot teremthetünk az előző létek végtelen emlékezet- tengerével. Vannak jógik, akik nem csak a saját inkarnációikra emlékeznek, mások előző életét is le tudják írni látnoki képességük révén. Függetlenül attól az igazságtól, hogy képesek vagyunk emlékezni előző életünkre, az is logikus és érthető, ha azt elfelejtjük. Csak gondoljunk vissza saját gyermek- és ifjúkorunkra! Hány apró részletre emlékeszünk két, három, tíz, tizenkét éves korunkból? Vagy gondoljunk csak a mai napra, ébredéstől elalvásig! Alig valamire emlékszünk. Viszont ha ez így van, márpedig kétségkívül így van, akkor nyilvánvaló, előző életünkre nem könnyű emlékezni, hiszen attól elválaszt minket a "köztes lét" néha meglehetősen hosszú ideje, és elválaszt maga az emberi lét. Nem beszélve arról, hogy új életünkben egy tökéletesen más, új "ruhába", testbe, környezetbe öltöztünk. Az előző élet elfelejtését egy hasonlattal próbáljuk szemléletessé tenni. Homályos helyiségben diákat vetítünk vászonra. Ha vetítés közben kinyitjuk az ablakot, és így a déli napfény a vászonra zúdul, a diaképeket nem látjuk tovább, mivel a sokkal erősebb napfény azokat elnyomja, elfedi. A dia-képek a továbbiakban szemünk számára láthatatlanokká válnak, noha jelenlétük a vásznon nem tagadható. Tehát miért nem látjuk előző létünk dia-képeit? Mivel jelenlegi létünk "nappali" tudatának erős fénye elnyomja őket. Nem véletlen, hogy elsősorban kisgyermekek emlékeznek előző életükre, s amint felnőnek, elfelejtik. Ha viszont, a hasonlatnál maradva, érzékeink ablakait és ajtajait becsukjuk, behajtjuk, tehát elvágjuk külvilághoz fűződő kapcsolatainkat és ezzel egyidőben tudatunk, szellemünk legbelsőbb kamrájába húzódunk vissza, miközben belső fénynyalábjainkat a "diákra" és a vászonra irányítjuk, látni fogjuk előző inkarnációink eseményeit, megéljük, újraéljük tapasztalatainkat. Van egy másik, mélyebb oka is a "feledékenységnek". Képzeljük csak el, micsoda zűrzavar keletkezne a mindennapi életben, ha az előző élet eseményeire a jelen eseményeivel egyidőben emlékeznénk! Mekkora kínlódást okozna, ha az előző életeinkben elkövetett bűnökre pontosan emlékeznénk, és látnánk, hogy bűnhődünk értük jelenlegi életünkben! A Múltra való emlékezés nyomán nagyon sok ember a Múlt igézetében élne, ahelyett, hogy a Jelent próbálná alakítani és megfelelőbb Jövőt igyekezne a maga számára meg teremteni. Az a törvény, mely szerint előző létünket elfelejtjük, a kozmikus bölcsesség törvénye, nem akadályoz, ellenkezőleg, a fejlődést szolgálja.

A reinkarnáció-hit rövid története

Hinduizmus

Elsőnek a késői szent iratokban, az Upanishadokban jelenik meg a Szamszara, az újraszületés ek örök körförgásának fogalma. A cél, az újraszületésektől való megszabadulás és a teljes boldogság honába, a Nirvánába való megérkezés, bejutás. Ebben a papok nagy segítséget tudnak nyújtani, ezért a Szamszara megjelenésétől kezdve a brahmanizmus, a papok uralma jelentős mértékben megerősödött. Csak a papok tudták pontosan, milyen meghatározott imák és áldozat ok szükségesek a megszabaduláshoz. Az életben legalább egyszer kijelölt helyeken és meghatározott időben a Gangeszban kell megfürödni. Ez a fürdés lemossa a bűnöket. Aki Benareszban hal meg, az megszabadul a Szamszarától. A hinduizmussal rokon, bár vele nem azonos áramlatokban, a dzsainizmusban, a szikizmusban is fő helyet foglal el a reinkarnációról szóló tanítás.

Buddhizmus

Buddha meghagyta tanai között a Szamszara-hitet, de kijelentette, a megváltáshoz nincs szükség papi segédletre, a megváltás egyetlen útja a szenvedések okának felismerése és meghaladása. A szenvedés fő oka a vágy, a megváltás útja a vágyról való lemondás az erkölcsös élet keretein belül. A tibeti buddhizmusnak, a lámaizmusban a reinkarnáció-hitnek központi szerepe van. A két legfontosabb vallási vezetőt, a Dalai Lámát és a Pancsen Lámát két istenember inkarnációjának tartják, akik évszázadok óta mindig új és új testben jelennek meg. A Tibeti Halottas könyv, a Bardo Thödol három köztes létet, bardot különböztet meg:

  • Az első bardo annak a szabadságnak a eufóriája, amelyet a halott érez, hogy megszabadult fizikai testétől. A bardo időtlen, a mi földi időnk szerint másodpercektől évtizedekig, sőt még tovább is tarthat.
  • A második bardo alatt a halott megjárja a különböző egeket, poklokat, aszerint, hogyan cselekedett életében.
  • A harmadik bardo a következő fizikai születést sejteti. A test nélküli lélek látja jövendőbeli szüleit, és érzi azt a vonzalmat, amelyet a gyermek érez szülei iránt.

A Tibeti Halottaskönyv liturgiai utasításokat tartalmaz, imaszövegeket, amelyek segítségével a halott mellett állhatnak és segíthetnek neki itt maradt hozzátartozói. Ahogy a buddhizmus elterjedt Ceylonban (Sri Lanka), Burmában, Thaiföldön, Japánban és Kínában, nagyon erős hatással volt az ott élők halálról vallott felfogására, és a lélekvándorlás, a reinkarnáció beleépült az emberek hitébe.

Taoizmus

A taoizmusban tisztán, világosan megjelenik a reinkarnáció-hit. Lao-ce-nál és tanítványainál a következőket olvashatjuk: "Az emberi alakba testesülés mindig öröm forrása. S aztán számtalan változaton átfutva csak a Végtelent figyelni, milyen hatalmas boldogság ez!"

Zoroasztrizmus

Zoroaszter vallása az ősi Perzsiában dualista volt, szemben a hinduizmussal és buddhizmussal. Az ő tanai szerint Ahura Mazda, a Fény Istene harcol Ahrimannal, a Sötétség Istenével. A lélekvándorlással kapcsolatosan a következő idézet jellemző a zoroasztrizmusra: "A nagy Mazda azt, aki jócselekedetei révén elnyerte kegyét, minden egyes újraszületésekor egyre nagyobb önismerettel és önfegyelemmel ajándékozza meg, azt viszont, aki rosszat cselekszik, olyan rosszal veri meg, amely minden egyes újraszületésekor egyre rosszabb lesz". Aki rossz életében, mindaddig újra kell születnie, míg meg nem javul. A jók az ország uralkodóiként vagy magasrangú tisztviselőként születnek újra. Mithra tisztelete közép-ázsiai kultusz volt, amely a zoroasztrizmusban gyökerezett. A Római Birodalomban a Krisztus utáni I. században államvallásá emelték. A reinkarnáció-tant a Mithra-vallás megőrizte, megtartotta. Ugyancsak nagy szerepet játszott a reinkarnáció-hit egy Mezopotániában keletkező, szintén dualista vallásban, a manicheizmusban.

Görög kultúra

A görög kultúrában már a legelső források szerint is nagyon fontos szerepet játszott a reinkarnció-tan. Az orfizmus misztikus kultusz volt, Orfeusz költőről kapta a nevét, aki ékesszólóan tanította a lélekvándorlás különböző formáit. Történelmileg elsőként Pitagorasz képviselte a reinkarnációt a görög kultúrában. Halhatatlan lélekről beszélt, amely az anyagi testben fogolyként létezik, majd a halál után, az életben tanúsított magatartástól függően egy másik testbe költözik. Jó lelkek prófétaként, énekesként, vezető személyiségként, orvosként térnek vissza, a kevésbé jók egyszerűbb hivatásokba születnek bele, de van olyan is, aki állatként születik újra. Patagorasz maga négy előző életére emlékezett vissza. Platón szerint, amikor az ember meghal, maga választja meg következő újraszületését. Hogy hogyan választ, azt viszont a jelleme határozza meg. Ha valaki bölcs,bölcsen fog dönteni, ha viszont nem bölcs, választása sem lesz okos. Ezért aztán az istenek nem felelősek az ember születéséért. Az individiuum, miuatán döntött, isszik a Léthe, a felejtés vízéből, ettől a Mneme, az emlékezés elalszik, s az újraszülető minden régi, elmúlt dolgot elfelejt. Sok újraszületés után, miután tökéletlenségét letette, a lélek az örök béke égi honába költözhet. Több későbbi misztikus iskola is tényként, alapvető igazságként kezelte a reinkarnációt. Ilyen iskola volt a gnoszticizmus, az újplatonizmus és a hermetizmus.

Római kultúra

A rómaiknál állítólag egy Ennius nevű költő vezette be a reinkarnáció fogalmát. Azt állította magáról, a híres görög költő, Homérosz reinkarnációja. Az idős Cato pedig a következőket mondta: "Az emberek azért születnek különböző tehetséggel, mivel ezt az örökségüket előző életükben szerezték meg".

Kelta kultúra

Julius Ceasar a következőket írja: "A kelta papok, a druidák egyik fő tanítása, hogy a lélek nem hal meg, hanem testről testre vándorolva újraszületik". Ebből a tanításból ered a kelta harcosok halált megvető bátorsága a csatákban.

Germán kultúra

A germánok hittek a túlvilági életben. Ez az élet hat szférából állt. Az újraszületés ezekből indult el, ezekből az isteni lakokból. A megtérített germánok még a Krisztus utáni 7. századik megtartották reinkarnáció-hitüket.

Judaizmus

A szakemberek szerint a zsidó vallásban nem játszott, nem játszik szerepet a lélekvándorlás. Ennek ellenére az Ótestamentumban Hióbnál, vagy Salamon király szövegeiben gyakran akadhatunk a reinkarnáció-hitet igazoló részletekre. A zsidó történetíró, Jozefusz (Krisztus után 100 körül) a következőket írja: "A tiszta és szent szellemek tovább élnek az égi helyeken, és az idők folyamán ismét leküldik őket, hogy derék, jóravaló testben lakjanak". Jozefusz úgy hivatkozik az újraszületésre, mint aki tudja, hogy az általánosan elfogadott hittétel. Különösen az esszénusok hittek erőteljesen a lélekvándorlásban. A misztikus kabbala (Krisztus utáni 13. század) számára is teljesen elfogadott igazság a lélek újraszületése. A kabbalisták is szükségesnek tartják a lélek fejlődését, egészen a tökéletességig, s ők is elégtelennek tartják ehhez az egyetlen földi életet.

Kereszténység

Valószínűleg soha sem derül ki, mi is történt az ötödik, konstantinápolyi ökumenikus zsinaton, Krisztus után 553-ban az Ótestamentum és Újtestamentum szövegeivel. Jusztiniánusz császár, a pápa és más egyházi méltóságok beleegyezése nélkül érvényesítette akaratát: egyházi átokkal sújtotta mindazokat, akik a lélek születése előtti létében, az úgynevezett preegzisztencijában, tehát a reinkarnációban hinni merészeltek. Nem kétséges, hogy a Szentírás szövegeit átjavították, s minden mondatot kiméletlenül kiirtottak amelyben halvány gyanúját vélték felismerni a reinkarnació- hitnek. Ennek ellenére tény, hogy a legtöbb egyházi atya hitt a reinkarnációban. Hogy csak néhányat említsünk: Jusztin a Mártir (Krisztus után 100-165), Alexandriai Kelemen (Krisztus után 150-215), Origenész (Krisztus után 185-253), Arnobiusz (Krisztus után 300 körül), Szent Hyeronimusz (Krisztus után 347-420), Augusztinusz (Krisztus után 354-430).Origenésza következőket mondja: "A lélek, amely természeténél fogva anyagtalan és láthatatlan, az anyagi világban nem létezhet test nélkül, amely test a környezethez alkalmazkodik. Amikor ez a test már nem tud alkalmazkodni környezetéhez, azt a lélek levetkőzi és elcseréli egy másikkal". Origenészt és mindazokat, akik hittek tanításában, a már említett zsinaton egyházi átokkal sújtották. Ez az átok a mai napig is hat, és lehetetlenné teszi a reinkarnáció-hit érdemleges felülvizsgálását.

Iszlám

Általában az a hiedelem, hogy a reinkarnáció-tan idegen az iszlámtól. Ennek ellenére még a Koránban is találunk reinkarnáció-hitre utaló szövegeket: "Isten lényeket teremt, újra és újra visszaküldi őket, míg aztán hozzá vissza nem térnek". További, ehhez hasonló szövegekkel találkozhatunk más helyen is: "Az ember személye csak maszk, amelyet a lélek kellő időben felvesz, egy darabig hordja, aztán eldobja, hogy újat vegyen fel... Ha teljesen tönkremegy, s olyanná válik, mint egy halcsontváz, a tőle megszabadult, gyógyúlt lélek újat formál". Sok híres perzsa szufi költő, mint például Rumi, Hafiz költeményeikbn megéneklik az újraszületés lehetőségét. A libanoni és szíriai drúzok, akiknek a vallása az iszlámból ered, a reinkarnációt alapigazságnak vallják.

scroll back to top